Milyen egy rossz madáretető?
Lehet rosszul etetni a kerti madarakat?
Kell egy jó cím, amely megállásra és olvasásra készteti az olvasót. A fentiek megfelelnek-e ennek a manapság divatos marketing feltételnek, nem tudom, de a következőkben megosztom veletek a téli madáretetés során szerzett tapasztalataim.
Egyáltalán lehet rosszul etetni a kerti madarakat?
Lehet.
- Nem megfelelő eleséget rakunk ki számukra.
- Nem megfelelő gyakorisággal etetjük őket.
- Nem megfelelő etetőbe rakjuk az eleséget.
Nagyon nem mindegy, hogy milyen madarakat szeretnénk etetni. Sőt egyes fajokat nem is tudunk etetni, mert olyannyira rovarspecifikus a táplálkozásuk, hogy a hideg és a hó ellenére sem térnek át a növényi magvakra. Számukra olyan kertet kell kialakítani, fenntartani, amelyből télen is elő tudják szedni azt a pár szem rovart, ami az életben maradásukhoz szükséges. Jó példa a feketerigó, amelynek a fenyőkéreggel takart díszkert vagy a talajtakarásos haszonkert ad télen táplálékot. Biztosan mindannyiótok előtt vannak az egész télen csőrrel a bokrok alatt kapirgáló fekete kis madártestek. Egy-egy aktívabb nap után akár a fél járdát is beterítik a kikapart faaprítékkal, falevéllel.
És itt álljunk meg pár mondat erejéig.
A talajtakarásos kertről leginkább a biokertészkedés kapcsán lehet hallani, ritkán hozzák összefüggésbe a madarakkal, azok táplálkozásával.
Nézzük mi is történik, akkor, amikor a talaj felületét letakarjuk szerves anyaggal.
A talajban élő és abból, ott táplálkozó élő szervezetek élelemforrást kapnak, amelyért a talaj legfelsőbb rétegébe, felületére kell menniük. Ezt szívesen megteszik, mert egyrészt ott a táplálék, másrészt jobb életkörülményeket kapnak, mint a kemikáliák miatt kémhatásában változó, az állandó talajművelésnek köszönhetően bekeményedő levegőtlen talajban. Takaró réteg továbbá a talajt melegíti is, amit tovább fokoz a táplálkozó szervezetek által termelt hő is. Így télen a mélyebbre húzódó élőlények a felső talajrétegben maradnak, így a madarak kisebb erőfeszítéssel el tudják őket érni.
Vannak olyan madárfajok, amelyeket nem szeretnénk etetni, de ők mégis elveszik a részüket a többi madárnak kirakott eleségből. Kiemelt képviselőik a verebek.
Aztán vannak olyanok, akiket nagyon szeretnénk etetni, de olyannyira félénkek vagy speciális igényűek, nagy testűek stb., hogy nem vagy csak igen nehezen találjuk meg a hozzájuk vezetőt etetési utat. Ilyenek a vadgalambok, harkályok, csuszkák stb.
Természetesen az sem mindegy, hogy milyen környezetben etetjük a madarakat. A cikk írásakor nem egy tanyasi környezet lebeg a szemeim előtt, hanem egy sűrűn lakott városi ház kertje.
Nézzük a fenti pontokat.
Nem megfelelő eleségről beszélhetünk;
- ha a megcélzott madárka nem a kihelyezett eleséget enné elsősorban (pl. napraforgó), azonban más eleség hiányában megenné azt, de nem fér hozzá, mert nem tudja felpattintani a maghéjat
- ha a kirakott eleség romlott; ami nekünk avas, az nekik is az, megeszik ugyan, de csak azért, mert a létük múlik rajta
- ha az eleség mérgezett
Nem megfelelő gyakorisággal etetjük őket.
Ha egyszer odaszoktattuk őket, akkor nem szabad abbahagyni az etetést, mert mire más eleség felkutatásába kezdenek, lehet, hogy már túl késő lesz a számukra, mert a legyengült szervezetükkel nem jutnak időben az új élelem nyomára. Ezért fontos, hogy mindig legyen eleség az etetőkben. És itt fog majd becsatlakozni a nem megfelelő etetők néhány műszaki paramétere, amelyeknek köszönhetően a verebek pár óra alatt a földre szórják a nagyobb mennyiségű eleséget is.
Nem megfelelő etetőbe rakjuk az eleséget.
Ezzel meg is érkeztem a cikk fő témájához. Persze mi a nem megfelelő? Kinek mi, ez csak nézőpont kérdése. Én az alábbi szemszögből nézve értékeltem az etetőket:
- Vannak olyan madarak, amelyeket nem szívesen etetek. Nem azért, mert a pusztulásukat kívánom, hanem azért, mert nincsenek rászorulva. Olyan szinten alkalmazkodtak ahhoz, hogy az ember elvette a természetes élőhelyüket, hogy egyedszámukat még növelni is tudták. Két példát említenék: a házi veréb és a balkáni gerle (ez utóbbi nem összetévesztendő az örvös galambbal).
- Azok a madarak, amelyeket etetni szeretnék, mennyire férnek hozzá az eleséghez, illetve mennyire alkalmas számukra, hogy ott táplálkozzanak.
- Mennyire biztonságos az etető, gondolok itt elsősorban a macskára.
- Mennyire tudja megakadályozni az etető a táplálékpazarlást.
- Mennyire praktikus az etető. Az elhelyezése, kihelyezése, rögzítése egyszerű feladat-e. Az utántöltés mekkora erőfeszítést és gyakoriságot kíván. Mennyire tartós az etető.
Mint írtam, a verebeket és a balkáni gerlét nem szívesen etetem. De mivel megakadályozni nem tudom, ezért arra törekszem, hogy a kihelyezett eleségből minél több jusson azoknak a madaraknak, amelyekre elsősorban gondolok.
A balkáni gerlét könnyű kizárni, mert súlyánál és bátortalanságánál fogva nem száll rá egy imbolygó etetőre, viszont éberen figyel minden apró földre hulló eleségre, és azonnal lecsap rá. Ilyen hulló eleséget a házi veréb bőségesen szolgáltat a számára, ha hagyjuk. A veréb ugyanis kevésbé képes a napraforgómagot kibontani, ezért egy jól megtöltött etetőbe belemegy, és csőrével keresi benne a kisebb magokat, közben a földre veri a többit. Pár óra alatt képesek több liter napraforgómagot kiverni. Ha ez megtörténik, akkor tulajdonképpen hálás is vagyok a balkáni gerlének, amelyik nem engedi kárba veszni a magot, gyorsan feleszi a földről. Igen ám, de közben a cinkék éhen maradnak.
Mivel a veréb zömében csak a csőrével veri az eleséget, ez pedig csak néhány centis szóródást jelent, ezért ha kellőképpen mély oldalfalú az etető és nagy alapterületű, akkor a szóródást jelentősen tudjuk csökkenteni.
Milyen problémák adódnak egy madáretetővel kapcsolatban, azaz a jó madáretető 8 titka:
- Alapterülete túl nagy vagy épp túl kicsi.
- Az etetőfelület oldalfala túl magas vagy épp alacsony
- Nagyon szűk.
- Túl nehéz
- Nincs megoldva vagy jól megoldva a rögzítése.
- Nincs, vagy túl kicsi az önetető része.
- Annyira gyenge, hulladékanyagból készül, hogy egy tél alatt tönkremegy.
- Nehéz az utántöltése, tisztítása.
Nézzünk néhány konkrét példát!