Minden a kertészkedésről.
2921 Komárom, Petőfi Sándor út 111/a.
+36 70 384 2982
H-P: 08:00 - 18:00
28 Júl 2020

Az Érdes levelű hortenzia – Hydrangea aspera

Kevés kertben találkozunk az Érdes levelű - Hydrangea aspera hortenziával. Ennek több oka is van, azegyik a tetemes mérete, ami simán eléri akár 3 méter magasságot is, a másik pedig a fajta szegénysége. Pár mutatós fajtát nemesítettek eddig belőle, azok is zömében a lombjukkal tűnnek ki az alapfajtól. De haladjunk sorjában.

Az érdeslevelű hortenzia az egyik legigénytelenebb hortenzia. Mélyrehatoló gyökérzetének köszönhetően a legtovább bírja öntözés nélkül, persze a rendszeres öntözést meghálálja.

Nem érzékeny a talaj kémhatására, meszes talajban is vígan elvan. A virág színére azonban hat a talaj kémhatása. Savanyú talajban a kék színű fajtája igazi kék, a fehér színű fajtája pedig inkább rózsaszín.

Masszív szőrős-érdes levelének köszönhetően kitűnően ellenáll a tűző nap sugarainak, de igazán pici árnyékban érzi jól magát.

Rügyei erősek, fejlettek, sűrű bundával rendelkeznek. Viszonylag későn kezd hajtani, részben ennek és a rügyszőröknek köszönhetően a téli és késő tavaszi fagyok sem károsítják.

Magasra és terebélyesre növő faj, ezért kell neki a hely. Erős gyökérzete mellett, vastag fás hajtásrendszert is nevel, amolyan törpefává nő, ezért metszésére nagyon figyelni kell. Egy rosszul elvégzett metszést több év alatt tud csak kiheverni.

Kérge érdekesen hámlik, ami a kert egyik téli érdekessége is lehet.

Virága tányér, szélein a meddő négyszirmú, középen a termő virágokkal. Virág színe nagyon érdekes viola-kék-ibolyakék színű. Virágai illatosak, a porzó rovarokat nagy számban vonzzák.

Legnébszerűbb fajtái, amelykeről képeket is láthattok:

  • Macrophylla (erről van a legtöbb kép, kék színű fajtája)
  • Gold Rush aranyszínű lombú fajtája
  • Hot Chocolate sötét bordó, csokolédá színű fajtája
  • sargentiana fehérvirágú fajtája
  • Pulm Passion sötét meggybordó színű fajtája

Alkalmas térhatárolónak, szoliter növénynek, vagy törzses hortenzia nevelésre, akár más faj beoltással.

Ha elég nagy a kerted, akkor érdemes benne helyet keresni ennek a fajtának is.

Képek

02 Júl 2020

Dohánygyökér – Lewisia

Dohánygyökér - Lewisia

Többen kérdeztétek az elmúlt időben, hogy tudok-e ilyen virágot szerezni.
Nos a napokban jártam egy kertészetben, ahol kánaán van belőlük.
Ha jól emlékszem 500 forint körül van az ára. Csodaszépek, egészségesek, de a képen mindent látni.

Ha valakit érdekel adom az infót csak küldjön egy emailt a kertember@kertember.hu email címre.

Szép napot mindenkinek!